2011. február 11., péntek

A magnókazetta emlékére

Chrome, metal, c-60, c-90. Ezek a szavak, rövidítések a 70-es évek szülötteinek talán még mondanak valamit. Halványan még él emlékeinkben az analóg hangrögzítés technikája, talán még van is otthon néhány magnókazetta valahol a fiókok mélyén.



Valamikor rég érték volt (meg drága is)
A magnókazetta a múlt évezred végén élte fénykorát, amikor már nem csak a bakeliteket lehetett hallgatni, hanem egy megfelelő magnóval rögzíthettük is kedvenceinket. Akkoriban nagyban mentek a csere-berék, másolgatások. Akkor még az ASVA-t, vagyis az Audiovizuális Művek Szerzői Jogait Védő Közcélú Alapítványt még hírből sem ismertük. Az Artisjus feliratot is csak az eredeti kazettákon láttuk, bár jelentését nem ismertük. Azt viszont tudtuk, hogy a vásárolt üres kazettákért az üres hordozó díjat kifizetjük.

Emlékszem, ahogy ültünk a magnó mellett, hallgattuk a szlovák kereskedelmi rádiót (Rock FM, vajon létezik még?) és vártuk, hogy felcsendüljön az éterből kedvencünk, hogy abban a pillanatban nyomhassuk is lefelé a magnónak azt a bizonyos két gombját (Play and Record), így rögzítve a nótát. Aztán jöttek az országosan is fogható magyar kereskedelmi adók így ezentúl innen rögzítettünk. De mindig volt egy-két haver, akit vonzott a dj. élet. Ők már akkor is tudták, honnan lehet beszerezni a legfrissebb zenéket és természetes, hogy hasznot is hajtottak belőle. Talán ez lehet a zenei kalózkodás első fénykora. Tőlük szerezte be mindenki a hőn áhított nótákat. Nem tudom, lehet-e még kapni kazettát, vagy hogy egyáltalán gyártják-e még. Szerintem már nincs is rá igény.

Aztán jött a digitális forradalom, a CD lemez, az mp3 formátum, mely már az én gyermekeimnek is jelent valamit. Ezeket a fogalmakat már ők is ismerik, pedig a CD is lassan kikopik az életünkből. A Sony már nem is gyártja. Van tőle jobb, nagyobb kapacitású, gondoljunk csak a 4,7 Gb-os vagy a 8,5 Gb-os DVD lemezekre, vagy a BluRay-re, ami akár 50 Gb adat tárolására is képes. Kinek hiányzik hát a kazetta? Igazából senkinek, de nosztalgiázni jó. Meg néha jó lenne ezt-azt felvenni a rádióból.

A digitális technika ezt is lehetővé teszi számunkra, gondoljunk csak a rögzítésre képes mp3 lejátszókra, de itt van például a VLC Media Player is. A rögzítéshez nincs is másra szükség, csak a VLC-vel online hallgatni kedvenc rádiónkat, és a műsort rögzíteni a számítógépünkre. Szinte mindegyik rádióadó sugároz az interneten is. Elég csak letölteni a rádió honlapjáról a listen.pls vagy playlist.pls fájlt, melyet általában egy médialejátszó ikonja mögé bújtatnak, és elindítani a VLC-vel. Nem is muszáj hallgatni, mert lenémíthatjuk, így nem zavar a munkában sem, viszont a rögzítés folyik tovább. Hányszor hallottam már a családban is, hogy ezt meg azt meg akart hallgatni, de megfeledkezett vagy lekésett róla. Itt elsősorban nem zenékre gondolok, sokkal inkább beszélgetős vagy háttérműsorokra, amit aztán később vissza lehetne hallgatni, esetleg elgondolkodni a hallottakon. Hiszen kinek van ideje és kedve a rádió mellett ücsörögni, hogy vajon mikor lesz az ismétlés. Kézenfekvő dolog, hogy ha már úgyis megy a gép, vegyük fel azzal, és majd később, ha lesz egy kis nyugalom, pihenésképpen meghallgatjuk.

VLC Media Player
Igaz a VLC-ben ez a funkció egy kicsit el van rejtve, de nem tart sokba elővarázsolni, hiszen csak a Nézet menüben a Speciális vezérlőelemeket kell kipipálni, és máris ott van a kezelőfelületen a piros pötty (Record button), arra várva, hogy rögzítsük az online rádióműsort. De figyeljünk oda, mert az így felvett műsort később a c:/Felhasználók/felhasználó neve/Zene mappában fogjuk találni vlc-record-dátum fáljnévvel, mp3 formátumban. Ezt később akár szerkeszthetjük, vághatjuk is kedvünkre, vagy akár ki is írhatjuk egy lemezre, ha akarjuk.

A VLC Media Player legfrissebb 1.1.7-es verzióját a linkre való kattintással ingyen letöltheted, kipróbálhatod, használhatod. Jó szórakozást a nosztalgiázáshoz.

Kapcsolódó bejegyzések:

Szemétre a régi géppel?
Lelassult a gépem, mit tegyek?
Kísérletek napja
Dobd fel a mobilod
Ütközés!!

Megosztom a Facebook-on

2 megjegyzés:

  1. Hmm. Hátt igen a Rock FM:) Még a mai napig létezik...Azért egy jó magnó kazettát még ma is megirigyel egy Cd:):)

    VálaszTörlés
  2. Én 15 évesen többet hallgatok kazettát mint cd-t... erről ennyit

    VálaszTörlés

FIGYELEM! HOZZÁSZÓLÁSOD ELKÜLDÉSE ELŐTT FIGYELMESEN OLVASD EL A KÖVETKEZŐ NÉHÁNY SORT!

Az obszcén, trágár, kultúrálatlan hozzászólások minden figyelmeztetés nélkül törlésre kerülnek. Minden hozzászólás moderálást követően jelenik meg.
A hozzászólás az olvasó adott témával kapcsolatos véleményét tükrözi, azzal mi, szerkesztők nem vállalunk semminemű közösséget, illetve a hozzászólás tartalmáért nem vállalunk felelősséget.
A hozzászólásban megosztott illegális, warez, pornográf, pedofil és másokat emberi méltóságukban sértő (faji, etnikai, vallási hovatartozás stb.) tartalomra mutató linkek figyelmeztetés nélkül eltávolításra kerülnek.
A nem témába illő illetve reklámjellegű hozzászólások előzetes mérlegelést követően törlésre kerülhetnek.

Ha reklámozni szeretnéd weboldaladat, blogodat, keress meg minket elérhetőségeinken, minden ilyesmiben partnerek vagyunk.

További információért olvasd el a GyIK-et.

Köszönjük megértésed!

Polietilén csomagolóanyag, tömlő, féltömlő, redőzött tömlő, síkfólia gyártása és forgalmazása, Nyíregyháza