Bizonyára minden internet felhasználó találkozott már a böngésző használata során a privát netezés lehetőségével ! Mire is jó ez?
Már a nevéből is adódik, hogy olyan szolgáltatást kínál, ami lehetővé teszi, hogy más ne tudja nyomon követni merre is jártunk a világhálón. Bármit is tekintsünk meg az nem lesz benne a böngészési előzményekben, ahová a normál böngészés bejegyzései kerülnek. Persze mint mindíg, itt is figyelni kell a részletekre. Gondolok itt arra, hogy amíg csak weboldalakat nézünk, olvasgatunk addíg semmi probléma nem adódhat. Ám amikor már valamit megnyitunk vagy letöltünk, akkor változik némileg a helyzet! Az ugyanis így is fennál hogy a böngészőnk nem fog emlékezni sem a linkekre, sem a letöltésekre, ám az a program amivel megnyitottuk, megnéztük, emlékezni fog rá a saját előzményeiben.
Persze ez is kiküszöbölhető azzal hogy az adott program beállításaiban nem engedélyezzük az előzmények mutatását, viszont ezzel a megoldással sem oldottuk meg teljesen a problémát, hiszen a gépen ettől még tárolva van az amit megtekintettünk. Ahhoz, hogy teljesen biztosra menjünk, meg kell keresnünk azt a helyet, ahová a böngésző beállítása szerint menti a dolgokat és töröljük a nemkívánatos részeket. Másik megoldás lehet a rendszer újraindítása, hiszen ilyenkor automatikusan törlődnek a privát böngészés elemei (a letöltésekkel együtt).
Mindent egybevetve azonban ez a netezési mód sem jelenti azt, hogy bármit és bármikor korlátlanul letölthetünk, megnézhetünk, hiszen a hálózat biztonsági beállításai mindenek felett állnak.
Kapcsolódó bejegyzések:
Milyen erősek a jelszavaink?
A biztonságosabb internetért
Kiss Ádám és a vírusirtók
Rendszerkarbantartás egyszerűen CCleanerrel
Milyen a jó jelszó?
![]() |
| Privát böngészés indítása Firefoxban |

0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése
FIGYELEM! HOZZÁSZÓLÁSOD ELKÜLDÉSE ELŐTT FIGYELMESEN OLVASD EL A KÖVETKEZŐ NÉHÁNY SORT!
Az obszcén, trágár, kultúrálatlan hozzászólások minden figyelmeztetés nélkül törlésre kerülnek. Minden hozzászólás moderálást követően jelenik meg.
A hozzászólás az olvasó adott témával kapcsolatos véleményét tükrözi, azzal mi, szerkesztők nem vállalunk semminemű közösséget, illetve a hozzászólás tartalmáért nem vállalunk felelősséget.
A hozzászólásban megosztott illegális, warez, pornográf, pedofil és másokat emberi méltóságukban sértő (faji, etnikai, vallási hovatartozás stb.) tartalomra mutató linkek figyelmeztetés nélkül eltávolításra kerülnek.
A nem témába illő illetve reklámjellegű hozzászólások előzetes mérlegelést követően törlésre kerülhetnek.
Ha reklámozni szeretnéd weboldaladat, blogodat, keress meg minket elérhetőségeinken, minden ilyesmiben partnerek vagyunk.
További információért olvasd el a GyIK-et.
Köszönjük megértésed!